2009. Október 17-18 JOOLA Kupa Magyar Nemzetközi Veterán Bajnokság Békéscsaba
2009. Október 17.-én és 18-án a MOATSZ és Békéscsaba város szervezeteinek rendezésében zajlott le Békéscsabán a Nemzetközi Veterán Bajnokság Dr. Bárdi Andor Emlékverseny, melyen határon túli külföldi játékosok is szép számmal indultak.
Szombaton a selejtezők, vasárnap, pedig a döntők lebonyolítására került sor.
A versenyen 40 évnél idősebb játékosok vehettek részt korcsoportonkénti, illetve nemenkénti lebontásban. Közel 200 versenyző indult, még a 75 év feletti korosztályban is voltak néhányan.
Egyesületünk tagjai közül négyen neveztek, mind egyéni, mind páros kategóriában, a hölgyek közül: Szűcs Andrea és Hart Melinda Sára, a férfiak közül: Biczó Márton és Kis László. Játékosaink már péntek este leutaztak, hogy ne másnap hajnalban kelljen útnak indulniuk, s már eleve fáradtan érkezniük a több órás utazás után reggel a versenyre.
A fiúk számára igazán izgalmas utazás volt, hiszen eltévedtek a városban a szállás keresése során, úton-útszélen „minden kerékpárost megkérdeztek”, hogy találhatnak a megadott helyre . Annál nagyobb öröm volt, mikor megérkeztek és elfoglalhatták szobájukat, már csak a francia ágy és az egy személyes heverő került felosztásra.
Szombat reggel az egyéni, majd délután 15 órától a páros kategória került lebonyolításra.
Négyes csoportok kialakításával folyt a bajnokság a hatalmas körcsarnokban.
Bár 16 asztalon zajlott le a verseny mégis a részt vevő játékosoknak órákat kellett várni egy mérkőzésre, amely nem túl szerencsés volt, hiszen azok a versenyzők, akik nem jutottak tovább a selejtezőn csupán 3 mérkőzésért várakoztak, ily sokat.
Férfi játékosaink sajnos nem jutottak tovább a másnapi döntőkre.
Hölgy játékosaink sikeresen vették az akadályokat, s mivel nem tudhatták előre, hogy döntőbe kerülnek, ezért nem foglalták le a szállást csak péntek estére. Sajnos szinte sehol nem volt hely.
Így a négy fős csapat este együtt ment szállást keresni a számukra, majd kellemes vacsorát költöttek el együtt..
A hosszú versenynap megérdemelt lezárása volt ez az órákon áttartó beszélgetés és kikapcsolódás.
Az elbúcsúzó versenyzők, közel este 11 órakor indultak neki a több órás útnak, melynek hosszúságát még a köd is megnövelte. Hajnali 3 órakor értek fáradtan haza.
A vasárnapi döntőkre női párosunk tovább jutott. Szűcs Andrea női egyéni kategóriában is harcba szállt . Előző nap viszonylag könnyebb mérkőzései után most kemény csatákat vívott ellenfeleivel.
Az eredmény hirdetésre a déli órákban került sor.
Szűcs Andrea - Hart Melinda Sára párosunk bronzérmet és kupát nyert.
Női egyéni kategória helyezések:
- Kerti Erzsébet (Gödöllő) Veterán ranglista II. helyezettje
- Szűcs Andrea (Tárnok Tollszár – KONTRAVÉD KSE) Veteránranglista 14. helyezettje
- Tóth Jánosné (Pénzügyőr) veteránranglista V. helyezettje
III.Katona Emese (Budapest) Veterán ranglista IV. helyezett
Szűcs Andrea női egyéni kategóriában, izgalmas mérkőzések során a jól megérdemelt ezüst érmet szerezte meg legyőzve nagyon szoros és izgalmas mérkőzés során a Pénzűgyőr játékosát Tóth Jánosnét.
Így játékosaink boldogan kellemes emlékekkel tértek haza, ismét egy jó szereplést hagyva maguk mögött, tovább szaporítva a veterán ranglistán szerzett ponjaikat.
Mindkettőjüknek gratulálunk! Hajrá lányok csak így tovább!
VISSZA |