HEAD

2010. március 21. Fürjes Kupa

 

A Március 21.-én megrendezésre került Fürjes Kupa Asztalitenisz Versenyen egyesületünk hét tagja nevezett a kerületi versenyre: Balogh István, Biczó Márton, Hart Melinda Sára, Kis László, Szűcs Andrea, Valentik Zsolt és Zsigmond Csaba. A verseny 4 fős csoportmérkőzésekben, 15 asztalon zajlott több mint 60 fő részvételével.
Sikeres játék után hárman jutottak a főtáblára Balogh István, Kis László és a csoportelsőként továbbjutó Biczó Márton. Többi játékosunk a vigaszágon folytatta a küzdelmeket.
A továbbiakban Balogh István és a nehéz csoportból továbbjutó Kis László is elvesztette első mérkőzését, így kiesett a versenyből, míg két győzelmét követően Biczó Márton a tehetséges fiatal Szabó Gergőtől való vereség után búcsúzott, s ezzel a nyolc közé jutott.
Jó szervezés mellett folyamatos játékot, pergő és izgalmas mérkőzéseket láthattunk.
13 órakor már sok asztalon a döntőkbe való jutásért folyt a harc.
Csapatunk két hölgytagja az elődöntőbe való jutásért egymással került szembe. Kettejük küzdelméből Szűcs Andrea került ki győztesen, így  vigaszágon Hart Melinda Sára nyolc közé jutott, Szűcs Andrea pedig jó játékával a bronzérmet szerezte meg.
Délután körülbelül ½ 2 - kor kezdődtek a Budapest bajnokság játékosai számára a mérkőzések.
Hat játékosunk indult a versenyen: Biczó Márton, Hart Melinda Sára, Horváth Erika, Szűcs Andrea, Valentik Zsolt és Zsigmond Csaba.
A délelőttihez képest lényegesen erősebb mezőnyben csapatunk tagjai sajnos nem jutottak tovább a csoportmérkőzéseken és nem sikerült elérniük a délelőttihez hasonló jó eredményeket. Egyedüli kivétel Biczó Márton volt, aki ismét csoportelsőként jutott tovább a főtáblára mezőnyébe, ahol még sikerült 1-2 győztes csatát megvívnia.
Gratulálunk minden játékosunknak a jó szerepléséhez és kitartásához, Szűcs Andreának pedig sikeres játékával elért bronzérméhez! Mindnyájatoknak sok sikert kívánunk későbbi versenyeitekhez!

 

 

 

 

 

VISSZA