2010. június 06. II. Gyáli Prémium Kupa
Június 06.án egyesületünk néhány tagja részt vett baráti egyesületünk versenyén a II. Gyáli Prémium Kupán az egyéni és páros versenyszámon.
Indulóink: egyéni kategóriában: Biczó Márton, Kis László, Steiner Balázs és Zsigmond Csaba.
páros kategóriában: Kis László – Kandikó János (Pici – Retro)
Biczó Márton – Zsigmond Csaba
Az egyéni verseny lebonyolítása csoportmérkőzésekben, majd egyenes kieséses rendszerben, a páros verseny egyenes kieséses rendszerben zajlott. Minden csoportból egy játékos került a főtáblára, ezért nagy csaták folytak a továbbjutásért. Volt olyan csoport, ahol a körbeverés miatt a győzelmek aránya döntötte el a továbbjutó személyét.
Játékosaink jól megállták a helyüket az egyéni mérkőzések során, s így egymással kerültek szembe a döntőben.
Eredményeink:
Az első helyezésért járó kupát és érmet Kis László, a z ezüstérmet a Pici Retro játékosa, Kandikó János és a bronzérmet pedig Biczó Márton vihette haza.
A párosok küzdelme során a Kis László – Kandikó János páros ugyan még nyerte első mérkőzését, de sajnos a másodikat elveszítve kiesett a további küzdelmekből
Nem így a Biczó Márton – Zsigmond Csaba páros, akik végig állták a sarat és jól összehangolt játékával az aranyérmet szerezte meg.
Gratulálunk minden játékosnak!
Köszönjük a meghívást jól éreztük magunkat!
VISSZA |