Tárnok és Térsége Amatőr Asztalitenisz Csapatbajnokság
2009. május 30-án véget ért 2008/2009 évi Tárnok és Térsége Amatőr Asztalitenisz Csapatbajnokság. Ezen a napon került sor a csapatok utolsó mérkőzéseire valamint az eredményhirdetésre is. ATárnok és Térsége Amatőr Asztalitenisz Csapatbajnokságot 2008. szeptember 27– én, indította el a Tollszár KSE, melyben az őszi és tavaszi fordulók során 9-9 alkalommal l0 csapat mérte össze erejét.
A mérkőzések helyszíne szombatonként a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornaterme volt. Az érdeklődők mindig öt mérkőzést kísérhettek figyelemmel. Csapatok indultak Érdről, Budaörsről, Gyálról és Százhalombattáról is, a térségi bajnokságon. Sőt, igaz versenyen kívül, de a tavaszi fordulóra csatlakozott még 3 csapat a bajnoksághoz, (Érd és Paks képviseletében). Ezzel még izgalmasabb és változatosabb mérkőzéseket tekinthettünk meg. A csapatok nagy lelkesedéssel vettek részt a fordulókon és igazi családias, barátságos hangulatban folytak a mérkőzések. Az utolsó fordulókon nagy csaták folytak, a második helyért három csapat szállt harcba. Az utolsó nap eldőlt a második hely sorsa az érdi csapat lett a második, a harmadik helyezésért való küzdelemben, pedig csupán az egymás ellen elért nagyobb arányú győzelemmel lett harmadik a Gyáli Prémium csapata a Liget csapatával szemben.
Díjazás: az első helyezett csapat kupát kapott. Az 1-3 helyezett csapatok tagjai érem és oklevéldíjazásban részesültek. Tárnok Önkormányzatának és az Ifjúsági - Sport és Szabadidő Bizottság felajánlásával az 1. helyezett csapat 25. 000 Ft, a 2. 15. 000 Ft és a 3. helyezett csapat, pedig 10. 000 Ft értékű Vásárlási Utalványt nyert, melyet Tárnok Nagyközség polgármestere Szolnoki Gábor úr adott át.
Nyertesek:
I. Nem vénember csapata: Dévay Gyula, Biczó Márton
II. Érdi Muskétások csapata: Máté János, Nagy Gábor, Illés Ferenc, Akuts László
III. Gyáli Prémium csapata: Kiss Péter, Barkóczi Attila, Jánosi János, Fábián András
IV. LIGET csapata: Török Tamás, Valentik Zsolt, Balogh István, Hajdu Gyula, Kerékgyártó Gyula

|





|