![]() |
Tárnok és Térsége Amatőr Asztalitenisz Csapatbajnokság
2009. szeptember 20-án kezdődött és 2010. május 8.-án véget ért a 2009/2010 évi Tárnok és Térsége Amatőr Asztalitenisz Csapatbajnokság. Ezen a napon került sor a csapatok utolsó mérkőzéseire valamint az eredményhirdetésre is. ATárnok és Térsége Amatőr Asztalitenisz Csapatbajnokságot 2008. szeptember 27.– én, indította el egyesületünk, és 2009 őszén is meghirdette. Az idei évben a bajnokság tovább fejlődött, hiszen őszi és tavaszi fordulók során tavaly 10, idén pedig már 15 csapat mérte össze erejét egymással. A mérkőzések helyszíne szombatonként a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornaterme volt. Csapatok nem csak a közeli településekről indultak pl. Budapestről, Érdről és Százhalombattáról, sőt ez évben Budaörsről is, hanem az ország távolabbi részéről, is mint például: Paks és Gyál. Nevezett csapatok: Az utolsó fordulókon dőlt el a harmadik hely sorsa, mindaddig három csapat küzdött a győzelemért. Az utolsó forduló napján dőlt el az aranyérem sorsa. A két első csapat pontszáma azonos volt, és mindkettejük számára már csak az egymás elleni mérkőzés volt hátra. Így az egymás elleni küzdelem nyertese egyben a bajnokság győztese is lett. Igazi rangadót láthattunk, nagyon szoros küzdelem után a páros mérkőzés hozta meg a győzelmet a Verhetők csapata számára az ATO(M)AN csapatával szemben. Díjazás: az első helyezett csapat kupát kapott. Az 1-3 helyezett csapatok tagjai érem és oklevéldíjazásban részesültek. A bajnokság minden játékosa emléklapot kapott. Nyertesek: Köszönjük minden résztvevő csapatnak és ezen belül a játékosoknak, a lelkesedését és kitartását a bajnokság küzdelmei során. |