HEAD

2010. május 16. Tollszár – KONTRAVÉD Amatőr Asztalitenisz verseny
Egyesületünk május 16-án megrendezte amatőr asztalitenisz versenyét.
Négy kategóriában indulhattak a versenyzők: hobby amatőr, amatőr, újonc és serdülő kategóriában. A nagyon hideg, esős és zord idő ellenére több mint 60 résztvevő indult a versenyen, köztük több mint 20 gyermek is.
Nagyon örültünk a sok indulónak, hiszen a viharos szél és az eső miatt nem számítottunk rá. Most is sok városból, településről érkeztek játékosok, mint pl. Abafejérvíz, Gyál, Dabas, Eger, Paks, Budaörs, Budapest, Diósd, Százhalombatta és Nagykörös.
Egyesületünk néhány tagja is képviseltette magát az eseményen:
Hobby amatőr kategóriában két utánpótlás tagunk: Babos Attila és Halma Sándor, amatőr kategóriában: Zsigmond Csaba, Steiner Balázs, Biczó Márton és Kis László nevezett. Sőt ősszel rajthoz álló női NBII.-es csapatunk két tagja is indult: Szentkeressy Andrea és Forró Katalin is.
Csoport mérkőzések során folytak a küzdelmek, minden csoportból két továbbjutó került főtáblára, ahol már egyenes kiesésben folytak a további csaták.  
Biczó Márton és Babos Attila a főtáblán 1-1 győzelemmel nyolc közé jutott.
Díjazás: a versenyszámok I.-III. helyezettje érem és oklevéldíjazásban részesült. A többi résztvevő emléklapot kapott.
Eredmények
Újonc kategória:

I. Józsa Bálint (Dunaszentgyörgy)

II. Sós Bendegúz (Budaörs)

III. Nagy Norbert (Százhalombatta)

III. Tamásovits Ádám (Budapest)

Serdülő kategória:

  1. Sós Péter (Nagykörös)
  2. Török István (Nagykörös)
  3. Pozsonyi Patrik (MALÉV)

III.     Siroki Sándor (Nagykörös)

Hobby Karegória:

  1. Németh Róbert (Paks)
  2. Molnár Péter (Érd)
  3. Bán András (Paks)

     III.     Bogdán András (Paks)

Amatőr kategória:

  1. Szentkeressy Andrea (Tollszár – KONTRAVÉD KSE)
  2. Sós Péter (Nagykörös)
  3. Bálint Gábor (Dabas)

III.     Kis László (Tollszár – KONTRAVÉD KSE)

Gratulálunk a nyerteseknek! Köszönjük minden játékosnak, hogy részt vett a versenyen!

A versenyt egyesületünk a VI. Tárnoki Tófutás és Sportnap keretében rendezte. A rossz idő miatt a szabadtéri programok elmaradtak, 2010. június 13-án kerülnek megrendezésre, ezért egyesületünk is újra megrendezi a Sportnaphoz kapcsolódó Amatőr Asztalitenisz Versenyét. Minden sportolni vágyót és érdeklődőt szeretettel várunk!